Ezúton szeretnénk meghívni Mindenkit a 2009. július 25-én Szigethalmon megrendezésre kerülő a X. Országos Ikertalálkozóra.
Jubileumi Ikertalálkozó!
A rendezvény 5. alkalommal kerül megrendezésre Szigethalmon.
Idén 700-nál is több iker-kettőst (vagy többest) várunk, köztük néhány hónapos, de nyolcvan éven felüli testvérpárokat is.
Ikerpárok érkezését várjuk Svédországból, Lengyelországból, Németországból, Angliából és a környező országokból. A találkozó célja nemcsak, hogy tapasztalatcsere-fórumot biztosítson Magyarország ikrei számára, hanem az hogy az egyes települések, országrészek művészei, szokásai, és kulturális hagyományai is bemutatkozó lehetőséget kapjanak.
A nap folyamán számtalan ügyességi verseny, szellemi vetélkedő, bemutató és előadás közül választhatnak az eseményre látogató gyerekek és felnőttek, estére pedig az is kiderül, hogy 2009-ban kik lesznek Magyarország legszebb, legbájosabb ikrei.
A rendezvény ingyenes.
Saját Honlap Ingyen
Ezúton szeretnénk meghívni Mindenkit a 2009. július 25-én Szigethalmon megrendezésre kerülő a X. Országos Ikertalálkozóra.
Jubileumi Ikertalálkozó!
A rendezvény 5. alkalommal kerül megrendezésre Szigethalmon.
Idén 700-nál is több iker-kettőst (vagy többest) várunk, köztük néhány hónapos, de nyolcvan éven felüli testvérpárokat is.
Ikerpárok érkezését várjuk Svédországból, Lengyelországból, Németországból, Angliából és a környező országokból. A találkozó célja nemcsak, hogy tapasztalatcsere-fórumot biztosítson Magyarország ikrei számára, hanem az hogy az egyes települések, országrészek művészei, szokásai, és kulturális hagyományai is bemutatkozó lehetőséget kapjanak.
A nap folyamán számtalan ügyességi verseny, szellemi vetélkedő, bemutató és előadás közül választhatnak az eseményre látogató gyerekek és felnőttek, estére pedig az is kiderül, hogy 2009-ban kik lesznek Magyarország legszebb, legbájosabb ikrei.
A rendezvény ingyenes. 
LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).
► Békésszentandráson a Kákafoki-holtágon teljesen felszerelt vízparti nyaraló kiadó.
korospartnyaralo.hupont.hu
2. Villanyszerelés Javítás Kecskemét 06/30/9388145
► Családi házak,lakások,üzletek villanyszerelése régi hálózatfelújítása
csovill.hupont.hu
3. hanna-miley
► Ez a világ legjobb hannah-s oldala,itt mindent megtalálsz rolla.
hanna-miley.hupont.hu
4. Szobor Párizsban "Sous le Chapeau"
► Works of Andras Lapis sculptor. A"Sous le Chapeau" "Kalap alatt" szobor idegenforgalmi látványosság Párizsban. Peut être acheté auprès du créateur Kapcsolat-Contact lapisandras42@gmail.com numéro +36309684163
szobor.hupont.hu
5. Autófelvásárlás - Használtautó kereskedés - Öreg autó felvásárlás
► Hívjon Minket most és adja el autóját készpénzért!
autofelvasarlasbudapest.hupont.hu
6. A lovas tudásomat én itt tárolom *-*...
► Monty Roberts A ló hatalom, a ló erő, nemesség, szépség.
horsebook.hupont.hu
► Bronzkefe,szénkefe Tel.:+36 30 4941848 levélcím: 53gyula19@freemail.hu
bronz-szenkefe.hupont.hu
8. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.
kerites.hupont.hu
► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...
dr-nem-doktor.hupont.hu
10. Korrupció az igazsászolgáltatásban
► Törvénysértések sorozatban! A törvénysértés lenne a főszabály?Lehet, hogy bírósági diktatúra van? Tekintélyelv, avagy mi lehet mögötte? Választottbírók és állami bírók segítségévelel elcsalt milliárdok. Haveri kapcsolatok? Vagy mi van itt?
korrupcio.hupont.hu
► ez az oldi a legjobb lovas oldal, itt mindent megtalálsz amit keresel!!!!!!!!!!!!!!
ismertetok.hupont.hu
12. WEBHITEL-Hitelközvetítői Közösségi Portál.
► Hitelek,19-Biztosító kapcsolata.Pályázatok,Befektetések,
webhitel.hupont.hu
13. Csak foci
► Az egész foci, semmi más
csakfoci.hupont.hu
14. Lakatos Budapest
► 40 éves tapasztalattal rendelkező lakatos Budapest területén és környékén vállalja kerítések, kapuk, korlátok, tetőszerkezetek elkészítését 06 30 768-3454; kovacsoltvaskerites@yahoo.com
lakatosbudapest.hupont.hu
15. Szélvédőjavítás Nyíregyháza Tesco parkoló 06 20 231 41 13
► Kőfelverődés,repedés gyors és szakszerű javítása 06 20 231 41 13
szelvedojavitonyiregyhaza.hupont.hu
16. HASZNÁLTAUTÓ FELVÁSÁRLÁS HÉTVÉGÉN IS! RONCSAUTÓ ELSZÁLLÍTÁS
► FORGALOMBÓL VÉGLEGES KIVONÁS
hasznaltautovetel.hupont.hu
17. MicrOfirM NEMZETKÖZI SZERETETSZOLGÁLAT
► (¯`*•●•Szeretetportál - MicrOfirM International Charity Service•●•*´¯) Ismerje meg a szeretet birodalmát – Segíteni, támogatni, gondoskodni akar, azonnal írhat ÖN! E-mail címünk: szeretet.szolgalat@postafiok.hu (¯`*•.●•٠·˙ * MICS * ˙·٠•● .•*´¯)
szeretetszolgalat.hupont.hu
18. Külföldi és belföldi női sztárok
► Egy oldal ami csak női sztárokról szól és semmi másról! Ha tudni szeretnéd hogyan lettek sztárok, ha kiváncsi vagy olyan sztárra miről még nem hallottál, hát akkor itt a helyed! :D
csakami-sztar.hupont.hu
19. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....
► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..
alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu
20. Karnisszerelő gyorsszerviz Budapesten 06209884170
► Karnisszerelés, karnis javítás, leszakadt karnis visszafúrás, új karnis felfúrás. Lakberendezési tárgyak készítése, házhozszállítása, függönyök felszerelése NON - STOP
karnisszerelo.hupont.hu
21. Budapesti épületek, csatorna, víz, gáz, fűtés tervezése, engedélyeztetése.
► Csatorna, víz, gáz, fűtés tervezése, engedélyeztetése olcsón, gyorsan, kényelmesen, garanciával. Teljes körű ügyintézés! Önnek egy lépést sem kell tennie!
csatornaterv.hupont.hu
22. Formula-1 2009
► "Soha senki sem válhat világbajnokká ebben a sportban, ha nincs mögötte egy erős, kiváló és szervezett csapat." Michael Schumacher
f-one.hupont.hu
23. ZAFIR Kft. Szerencs, Rákóczi út 53 47/561-006. 20/436 9322,20/9396863
► 1992 óta - 33 éve -a lakosság szolgálatában.
zafirker.hupont.hu
24. Anime & Japán minden mennyiségben *-*
► Mindenkit szeretettel várunk aki egy kicsit is rajong az animékért , mangákért , japán kultúráért és divatért .:3
kawaiidream.hupont.hu
25. RE - FLEXI - OK
► "Ágyúval verébre?!"
reflexiok.hupont.hu
► divat,állatok, sztárok,képek.stb...... itt minden van ami egy lányt érdekelhet
csajszik-figyelem.hupont.hu
27. Wernig elszívó ventilátor javítás - szerelés +36209884170
► Wernig WC - szagelszívó és fürdőszobai párátlanító ventilátor javítása non - stop. Időszakos karbantartás , 0 - 24 készülék szerelés,időrelé beállítás,kondenzátorok cseréje. Egycsöves központi rendszerek kiépítése, nagynyomású kisventilátorhoz
wernig.hupont.hu
28. Energia italos dobozaim gyüjteményei
► 165db energia italos dobozom van de ha van valakinek akkor vegyél fel msn re itt a cimem valentyik5@hotmail.com
energiaitalgyujtok.hupont.hu
29. Csajos Világ
► Dream to reality - Transformation
amazing-life.hupont.hu
30. A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT
► Győzni fogunk, mert olyan elképzelést képviselünk, amely egy közös céllá alakul át, ezért elpusztíthatatlan, valamint visszaadja az emberek önbecsülését, magabiztosságát és az önmegvalósítás reményét, társadalmi osztályoktól függetlenül. Kásler Árpád
ahazanemeladomozgalom.hupont.hu
31. Használtautó - Autókereskedés - Eladás - Felvásárlás
► Információ autó eladással kapcsolatban! Használtautó kerekedés - Autó felvásárlás azonnal!
weboldal-most.hupont.hu
32. "Hal helyett hálót!" Önfoglalkoztatás állami segítséggel.
► Semmi sem az aminek látszik.
felemeltfejjel.hupont.hu
► Észak Angliában, Skóciában és Walesben élő, dolgozó magyarok plébánosa
fulopmenyhert.hupont.hu
34. КОТАЙСЬКИЙ ЦЕНТР З РЕАЛАЗАЦІЇ ДРОТЯНИХ СІТОК, БЕТОННІ СТОВПИ
► ДРОТЯНИЙ ПАРКАН НАЙДЕШЕВША В СВІТІ ОГОРОЖА. УСЕ ВІД А ДО Я, ЩО ДО НЬОГО ПОТРІБНЕ – ЗНАЙДЕТЕ У НАС! І ЩО НАЙГОЛОВНІШЕ: ЗА ЦІНОЮ ВИРОБНИКА!
parkan.hupont.hu
► Ez az oldal lányoknak való.Fiúk előre mondom nincs sok fiús dolog!!Remélem tetszik!!*.*
minipictures.hupont.hu
36. Never Mind *-*
► Sziasztok , megváltoztattuk az oldal nevét. remélem igyis tetszeni fog..sziasztok.
w-attacukorfelho.hupont.hu
37. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából
► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek
nevnapikoszontok.hupont.hu
38. Violetta :)
► Aki Violetta fan annak ez az oldal való. Itt mindent megtutsz
viluettaviolettaxd.hupont.hu
39. PRO-SPORT
► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.
pro-sport.hupont.hu
► sziasztok
tini-lady.hupont.hu
41. Angyali menedék
► Angyali vezetés a megfáradt és beteg lelkeknek
archangelgabriel.hupont.hu
42. ALBÁNIA KIRÁNDULÁSOK magyarul
► Fakultatív programokkal várlak benneteket az Adria partján Qerretben. 6-8 fős csapatok előnyben! Kiscsoportos,baráti,családi kirándulások mellett modern, minőségi 2-3-4-5-6 fős apartmanok szállásfoglalásában is szívesen segítek.
albaniakirandulasok.hupont.hu
43. MOSÓGÉP-MOSOGATÓGÉP-SZÁRÍTÓGÉP-VILLANYTŰZHELY SZERVIZ ÓBUDÁN
► Bármilyen típusú készülék szerelése és javítása esetén állunk rendelkezésére, legyen szó általános állapot felmérésről, szakszerű javításról vagy beüzemelésről!
obudamosogepszerviz.hupont.hu
44. Tornyospálcai Általános Iskola és AMI
► Iskolánk célja, hogy boldog gyermekkel találkozzunk nap, mint nap, emlékezetünkbe idézve Kodály Zoltán gondolatait: „Csak boldog gyerekből lehet boldog felnőtt, s csak ezekből lehet boldog ország.”
tornyospalcaiskola.hupont.hu
► VIRÁGOK , ÁLLATOK , KÜLÖNFÉLÉK
beladesign.hupont.hu
46. Lindyke oldala 2
► Nem szükséges tudnunk, "hogyan" és "hová", hanem egy kérdést kell feltennünk, ha bármibe belekezdünk: "Mi célból teszem, amit teszek?"
lindyke.hupont.hu
47. Józsa "Solverus" István: Írá-Sock II., avagy "Úton a Biztos Pont felé"
► Kedves Olvasó! Ha véletlenül tévedtél erre, akkor is üdvözöllek, ha pedig az első kötet folytatását keresed, megtaláltad. Ez esetben duplán üdv néked! :-) Ide talán még csak annyit fűzök: Ez még mindig csak a kezdet, a végzet odébb van. Szép napot!
solverus-versek-ii.hupont.hu
48. Twilight Saga, minden ami Twillight
► Nem tudom, meddig ültünk ott mozdulatlanul. Talán órákig. Végül a pulzusom lenyugodott, de Edward nem moccant, szótlanul tartott a karjában. Tudtam, hogy bármelyik pillanatban túl sok lehet neki ez az egész, és akkor az én életemnek vége - olyan gyor
vampire.hupont.hu
49. hannah montana fan oldal+:)miley cyrus!!
► Itt mint láttod nemcsak 1-vagy 2 sztráól találsz dolgokat és érdekeségeket !!!!jó mulatást remél teccik az oldal:)
hannahmontanamiley.hupont.hu
50. Magyarország területén kiszállási költség nélkül
► Mészáros Károly +3630/744-26-81 sportszerviz@citromail.hu sportszerjavitas@citromail.hu
sportszerjavitas.hupont.hu
51. Supernatural
► Ez az oldal azoknak készült, akik ráharaptak az Odaátra. Nekem sikerült, ezért összegyüjtöttem erre az oldalra minden olyan információt, ami hiszem, hogy nem csak engem, hanem sok más embert is érdekel, és a jó hír: mindig frissítem.
odaatfans.hupont.hu
52. Chelsea átigazolási hírek(pletykák)
► Itt részletesen minden nap megtudhatod a Chelsea Fc csapatnak az átigazolási híreit
chelseaigazolasok.hupont.hu
53. Különleges Szép Képek hupont.hu
► Üdvözöllek!Kellemes Böngeszest!
jelesnapok.hupont.hu
54. KERÍTÉSLÉC- AJTÓ-ABLAK-PARKETTA-SEPRŰNYÉL-LÉPCSŐLAP OLCSÓN
► Üdvözöllek kedves látogató! Honlapomon asztalosipari termékeket találsz rendkívül kedvező áron, I. osztályú minőségben. Egyéb termékek - filagória, kerti bútorok- elkészítését is vállaljuk kedvező áron.
olcsokeriteslec.hupont.hu
55. Kimerültség, stressz, depresszió, vitamin, egészség, gyógynövények...
► Kimerült? Stresszes? Depressziós?... Egészség = vitamin, gyógynövények
vitaminok-gyogynovenyek.hupont.hu
56. ALKOTÓMŰVÉSZET
► Gyulay Zsolt grafikusművész alkotásai
alkotomuveszet.hupont.hu
57. Kölcsei Kölcsey Ferenc Általános Iskola
► Nincs szebb kora az emberiségnek, mint az első ifjúság évei. Azon láncok, melyek akkor köttetnek, nem szakadnak el örökké, mert nem a világban kerestünk még akkor barátokat, hanem barátainkban leltük fel az egész világot. (Kölcsey Ferenc)
kolcseiskola.hupont.hu
58. HuPont.hu Ajánlja: Linkgyűjtemények Linktárak, Webcímtárak, Webkatalógusok
► Mely linktárak, linkgyűjtemények segíthetnek a weboldalad látogatottságának megnövelésében? Mit érdemes tudni a linktárak, linkgyűjtemények, webcímtárak, webkatalógusok működéséről?
linkgyujtemenyek-linktar.hupont.hu
59. Miley Cyrus,Emily Osment,Jason Earles,Mitchel Musso,
► Itt mindent megtudhatsz a kedvenceidről:Miley Cyrusról,Emily Osmentről,Jason Earlesról és mindenkiről aki szerepel a Hannah Montanában!:)ÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉs Most új sztárok a weblapon indul a JONAS őrület!!!:)Demi Lovato,Selena Gomez is itt lesz!
miley-ray-cyrus.hupont.hu
60. ZENEHÁZ - Zenefoglalkozások Szentendrén
► *****„Zene, mozgás, vers és ének, ZENEHÁZ gyermekének!”*****Komplex személyiségfejlesztő foglalkozások gyerekek és családjuk részére félévestől 7 éves korig.Zenebölcsi és zeneovi csoportok, tapasztalattal és szakértelemmel 20 éve. Szeretettel várunk!
zenebolcsi.hupont.hu
61. *LOVAK LOVE*:x,,:),,:P,,:)),,:x,,mert mindenünk a ló:x,,és egyebek..,,xD:P
► :P :) :D :* :X Mint láthatjátok ez az oldal a világ legszebb és legokosabb állatával foglalkozik!!!! Nézz körül és érezd jól magad!! Itt sok érdekes dologgal találkozhatsz!! :) Itt nem csak lovakról, de más dolgokról is találsz különböző dolgokat:P
lovaklovaklovak.hupont.hu
62. A MILOTAI TISZAVIRÁG HORGÁSZEGYESÜLET HIVATALOS HONLAPJA
► Honlapunk a Milotai Tiszavirág Horgászegyesület életéről, kapitális fogásokról szól több, mint 100 oldalon keresztül, melyet az aktuális eseményekkel, fogásokkal folyamatosan bővítünk
mlotahorg.hupont.hu
► Ha szereted a kutyákat,neked itt a helyed!
kutyaszeretokoldala.hupont.hu
64. Ma
► Mai nap eseményei, röviden.
porkolt.hupont.hu
► Üdvözöllek az oldalamon! Ezen az oldalon csak a lányok uralkodnak . Minden ami csajoknak való : tesztek is lesznek , pasik is ,állatok , Monster High , és egy csomó minden . Remélem jól fogod érezni magad
www-torokalexandra-hupont.hupont.hu
► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?
glutenmentesreceptek.hupont.hu
► WWW.SZEKELYHID.INFO
gazdaboltom.hupont.hu
68. .·**·.¸(¯`·.¸*.sztarok-csillagok.hupont.hu.*¸.·´¯)¸.·**·.
► Ti egy rajongói oldalon jártok!!!
sztarok-csillagok.hupont.hu
69. TÖRÖKSZENTMIKLÓSI RÓMAI KATOLIKUS PLÉBÁNIA HONLAPJA
► 5200. TÖRÖKSZENTMIKLÓS, SZENT MIKLÓS TÉR 1. TELEFON/FAX: +3656 390-395 IRODA TELEFONSZÁMA: +36309745488 EMAIL CÍM: rkplebaniatmiklos@freemail.hu
rkplebania.hupont.hu
70. MY BEERCOASTERS
► I only collect Belgian beer coasters. This site contains my double beercoasters that I would like to exchange for Belgian ones. If exchange is not possible, you can send a request to buy via fossielzoeker@gmail
bierviltjesmarc.hupont.hu
71. Gombanauta
► Miniatűr figurafotózás a természetben... Legtöbbször gombákkal... illetve tessék csak figyelni a képeket!
gombanauta.hupont.hu
72. RomStardoll
► ♥♥♥Udvozollek Romania leghiresebb es legnezetebb stardoll honlapjan! Itt egy csomo ingyen stardoll cuccot stardoll hireket talalhatsz! Az oldal folyamatos fejlesztes alatt all es minden nap uj dolgokat talalhatsz rajta! ....gyere maskor is ♥♥♥
ingyenstardollcuccok.hupont.hu
73. Justin Đrew Bieber-nél nincs jobb tizenéves énekes!=)
► Justin fan site;)Meg úgy mindenfééleee!!=)
kittijbfanocska.hupont.hu
74. csakcsajosdolgok.hupont.hu
► Ez az oldal olyan dolgokról szól, ami egy csajt érdekelhet:) Jó szórakozást!!!
csakcsajosdolgok.hupont.hu
75. A gitáról szeretnék nektek bemutatni mindent amit tudok nézzétek végig !
► A muzsikus magában hordozza a zenét, nincs szüksége különleges hangszerekre. Ő maga a zene.
guitar-battle.hupont.hu